ÖNKORMÁNYZATI HIREK

TÉRJÜNK A LÉNYEGRE...BESZÉLJENEK A SZÁMOK

Ezek lesznek a legnépszerűbb béren kivüli juttatások


szepEgyre inkább felértékelődik a béren kívüli juttatások szerepe, miközben évről-évre csökken azok aránya, akik motivációs eszközként használják – foglalta össze Dara Péter a DEVISE Hungary ügyvezető igazgatója az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt.-vel együttműködésben készített “Bérek, juttatások, motiváció 2014-ben” felmérés egyik konklúzióját.

Az 1206 gazdasági társaság, költségvetési intézmény és nonprofit szervezet adataira épülő felmérésben az adatszolgáltatás pillanatában a válaszadók 36,1 százaléka tudta csak biztosan, hogy bért emel 2014-ben. Az érintettek között azonos arányban vannak azok, akik még bizonytalanok ebben a kérdésben, illetve akik nem terveznek változást jövőre.

A béremelést tervezők három alapvető szempont szerint döntenek. Vannak, akik egységes elvek alapján, minden munkavállalóra kiterjedően ugyanakkora emelésről határoznak. Mások munkaköri szintenként eltérő mértékben módosítják a kereseteket. Annak ellenére, hogy a leginkább motiváló szereppel a teljesítményarányosan adott béremelés bír, e szempontot érvényesítők vannak kisebbségben.

A felmérésben részt vevő munkáltatók 91,8 százaléka nyújt valamilyen béren kívüli juttatást alkalmazottainak jövőre. Bár többségük azért dönt így, mert kevesebbe kerül, mint azonos összeg bérként történő kifizetése (35,4%), a munkavállalói megszokás (22,6%), a vállalati kultúra részévé válás (18,9%), a társadalmi felelősségvállalás (10,5%) egyaránt szempontként jelentkezik. A juttatások eredeti motivációs eszközként történő biztosítása csupán a döntéshozók 18,9 százalékánál érv. Mindössze az érintettek 6%-a ad versenyképességi okokból béren kívüli juttatást – mivel más cégek is biztosítanak ilyet dolgozóik számára.

A kutatási adatokból az látszik, hogy a pihenést, az étkezést, a rekreációt és az öngondoskodás elősegítését célzó juttatásokra egyaránt van igény. A jövőre adni tervezett béren kívüli juttatások toplistáját az idei évhez hasonlóan az Erzsébet-utalvány vezeti – havi 8000 ezer forint értékben. A válaszadók több mint kétharmadánál szinte a teljes dolgozói kör részesült 2013-ban ilyen juttatásban. A mostani gyakorlathoz igazodva januártól is lesznek olyanok, akik a kedvezményes adózású 8000 forintos limitet átlépve nyújtanak Erzsébet-utalványt munkavállalóiknak.

A legnépszerűbb juttatások toplistáját a SZÉP Kártya vendéglátás alszámlájára, szálláshely alszámlájára, valamint szabadidő alszámlájára utalt juttatás folytatja.

A munkáltatók 44 százaléka elégedett a korábban kialakított ösztönzőrendszerével, s nem változtat a juttatásokon sem. Ugyanakkor a bér és a juttatások nem kizárólagos eszközei a munkavállalók megtartásának, s a jó teljesítmény elérésének ösztönzésére – emelte ki Dara Péter. Coachként és tanácsadói gyakorlatából ugyanakkor azt látja, még mindig az a sztereotípia él a fejekben, hogy a legtöbben a magasabb fizetés reményében mondanak fel és változtatnak munkahelyet. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy egyre jobban felértékelődik a munkahelyi kollektíva, a munkatársak, s legfőképp a vezető személye. Ugyancsak sokak számára fontos motivációs tényezővé válnak a kihívást jelentő feladatok, illetve jelentős befolyásoló tényező a munkahelyi körülmény is. Nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy a motiváció generációnként, nemenként is változhat, így például az előrelépési, a karrierlehetőségek is eltérőek a különböző iparágakban – foglalta össze a szakértő.

Forrás: Önkormányzati Klub